Itt is van a 2. rész. Bár ez egy kicsit rövid lett de azért remélem ez is tetszeni fog.
Köszönöm a kommentet! <3
Írjatok kommentet, hogy milyen lett! :)
Jó olvasást! ^^
Megebédeltünk, felmentünk a szobámba, felöltöztünk, fogat mostunk és már mentünk is Sophiékhoz. Sophi anyukája nagyon kedves hölgy, rögtön köszöntött is minket.
-Sziasztok lányok! Melody, hogy megváltoztál ez a két év alatt mióta nem láttalak!-mondta Leila, Sophi anyukája két puszi között.
-Csókolom! Maga semmit sem változott, még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint két éve volt.-vigyorogtam el magam.
-Jajj Melody ne butáskodj már! Csókolom?! Ilyen öregnek nézek ki?! Hiszen még csak 35 éves vagyok! Tegezz nyugodtan, sőt inkább megkérlek, hogy tegezz!-mosolygott Leila.
-Hát akkor szia.-nevettem el magam.
-Menjünk már be az isten szerelmére!-morogta az orra alatt Sophi.
Bementünk a házba. Mindenhol csomagok voltak. Könnybe lábadt a szemem, de visszafogtam magam, erős akartam lenni, nem szerettem volna sírni.
-Sophi elpakoltam neked is!-szólt Leila.
-Köszi anyu imádlak!-mosolygott a Sophi az édesanyjára.
-Egyébként Melody-fordult felém Leila-hogy vannak a szüleid és Brendon?
-Köszi jól vannak, Brendonnal sokat veszekszünk, de amúgy jól van mindenki.
-Brendon most 8.-ba jár igaz?
-Nem, Brendon jövőre megy 10.-be.
-Tényleg?-csodálkozott Leila-Hogy telik az idő, kicsit le vagyok maradva.-vigyorgott.
-Rá sem ismernél, nagyon sokat változott, még apánál is majdnem magasabb.
-Igen?! Biztos nagyon helyes pasi lett belőle.-nevetett.
-Igen, nagyon jó pasi, ha nem lenne a testvérem, még járnék is vele, meg ha nem lenne ilyen szörnyű természete...-forgattam meg a szemeim.-na de most nem Brendonról beszéljünk! Ti, hogy vagytok Justinnal?
-Nagyon jól vagyunk szerencsére. Csak az a gond, hogy iszonyatosan sokat dolgozik...-szomorodott el Leila.
-Ohh...sajnálom...
-Áhh mindegy.
Párperces csend következettbe, amit Sophi tört meg.
-Anya idejönnél egy percre?
-Bocsi Melody egy perc és jövök.
-Persze menj csak.-mosolyogtam rá.
Sophi rám kacsintott, bár én nem tudtam mire vélni mosolyogtam egyet. Körülbelül tíz percet beszélgethettek, mikor egyszer csak egy felém tartó Sophit láttam óriási vigyorral az arcán.
-Megengedte! Azt mondta igen! Érted?! Azt mondta, hogy jöhetsz!-ordította Sophi miközben letámadott.
-Sophi nyugi! Ki engedett meg mit? Mire mondott igent? Hova mehetek?
-Jajj Melody ne legyél már ennyire szőke....anya azt mondta jöhetsz velünk Franciaországba!
-Komolyan?! Hol van Leila?
-Még a konyhában. Miért?
-Sophi szállj ki az ölemből!
Sophi kii ugrott, én pedig rohantam a konyhába.
-Leila köszönöm köszönöm köszönöm!-öleltem át hátulról.
-Jajj Melody ne csináld már én imádlak téged, hogy ne engedtem volna meg?!-majd megfordult és magához ölelt.
-De akkor is köszönöm!
-Már csak anyukádéknak kell megengedniük. Meg persze, csak akkor, amikor Sophinak és neked is vége a sulinak!
-Ez természetes!-mosolyogtam.
Már 8óra körül lehetett az idő, ezért gondoltam jobb lenne már hazamenni, mivel Leiláék holnap 5-kor kelnek. Elköszöntem tőlük, kellemes utat kívántam nekik, és a lelkükre kötöttem, hogy hívjanak fel írjanak SMS-t, írjon Twitteren vagy Facebook-on, mindegy hogy, de értesítsen, hogy épségen megérkeztek. Tíz perces ölelgetés után végül kiléptem az ajtón, és hazafelé vettem az irányt. Ahogy hazaértem köszöntem elmentem fürdeni, és lefeküdtem.
~*~
-Miért nem?! Mi az, hogy nem?!
-Melody nyugodj le! Azt mondtam nem, és kész. Téma lezárva!
-De miért nem?! Mondj rá okot!
-Melody! Menj a szobádba!
-Utállak! Utállak! Utállak! Soha többé ne szólj hozzám! Gyűlöllek! Érted?! Gyűlöllek!
Berohantam a szobámba. Leültem az ágyamra és a kezembe fogtam a macimat Stellát . A könnyeim folytak a szememből. Nem tudtam kihez fordulni...csak sírtam és csak sírtam, Stellát szorongattam, nem volt jobb ötletem. A sírás közben elnyomott az álom.
Jó lett nagyon :D
VálaszTörlés