7. Fejezet-Twitcam

Sziasztok!
Meghoztam a 7. fejezetet :) Bár nem lett hosszú, de nincs sok időm mostanában...De, ha minden jól megy, hétfőn már tudom hozni a 8. fejit, amint jön 1 komi;)Remélem tetszeni fog :)
Jó olvasást!

Reggel, mikor felkeltem gyorsan felkaptam egy piros csőgatyát, egy csíkos pólót, a hajam kivasaltam, tettem fel egy kis szempillaspirált és gyors lementem anyához. 
-Jó reggelt! Indulhatunk?
-Szia Ell! Hova?
-Hát Melodyhoz!
-Jajj kicsim! Nyugi! Majd elmegyünk igen, de várj egy kicsit!
-De anya megígérted!
-Eleanor! Megígértem, tudom és be is fogom tartani! De várj még egy kicsit! Fél óra és indulhatunk! Addig csomagold be! Vagy vegyél Melodynak virágot.
-Ez jó ötlet! Elmegyek veszek valami szép virágot, de utána indulunk oké?!
-Rendben!
Majd felvettem egy piros pöttyös cipőt és elindultam virágot venni.

~*~

-Ajj anya ennél lassabban nem tudsz vezetni?! 

-Ell nyugi, tudnék gyorsabban is menni, de a barátnődet is azért ütötték el, mert a sofőr gyorsan ment.... 

-ANYA! Ne hozd fel még egyszer ezt a témát!

-Jó bocsi, de értsd meg, nem mehetek gyorsabban.

Negyed óra múlva bent voltunk a kórházban. Melodynál bent voltak a szülei és a bátyja Brendon is. Anya kihívta Melody látogatóit, hogy ketten lehessünk.
-Szia!
-Szia!
-Nem tudom, emlékszel e már, hogy ki vagyok?
-Nem, nem tudom, ne haragudj...
-Semmin gond, ezt neked hoztam, remélem hasznát veszed majd.
-Köszönöm, de mi ez?
-Nézd meg!-mosolyogtam.
Kibontotta és ahogy meglátta a képünket elsírta magát.
-Eleanor?
-Mi az Melody?
-Te vagy Eleanor?
-Igen...én...én...én vagyok...emlékszel?
-Azt hiszem...ez a kép akkor készült, amikor nálatok aludtam...
-Igen...ez...ez...akkor készül-sírtam el magam.
-Gyere ide Ell! Ölelj meg!
-Örömmel.-majd odabújtam Melodyhoz.
-Emlékszel már?
-Mire?
-Ami történt?
-Velem?
-Igen.
-Anyáék már elmondták.
-És van még valami emléked?
-Nem...ez a kép hozta csak vissza azt az egy pillanatot...
-Majd segítek neked.-mosolyogtam, majd megint átöleltem.
-Tudod tegnapelőtt amikor azt mondtam, hogy "Ki ez a lány?" akkor az én szívem darabokra tört.
-De hát tudtad, hogy nem direkt csináltam...
-Igen tudtam, de nagyon nehéz volt...avval a tudattal együtt leni, hogy nem tudod, ki vagyok. De inkább hagyjuk ezt a témát. Mikor engednek ki a kórházból?
-Holnap.
-Már holnap?
-Igen, én nagyon örülök, mert annyira fehér ez a hely...-nevetett Melody.
-A humorod megmaradt!-nevettem én is.

~*~

3 nappal később

Melody szemszöge

Amint hazaértem a kórházból elkezdtem írni a naplót. 

"Annyira furcsa itthon lenni. Bár csak feküdhetek, de akkor is annyira jó. Kiderült, hogy a lábam már jól van, így csak a kezem van begipszelve. Anya azt mondta, hogy holnap után indulunk Londonba, a munkája miatt így most nagyon boldog vagyok. Elvileg a balesetem utáni napon mentünk volna, de így sikerült. Nagyon várom már. Sosem voltam még Londonba, de már kiskorom óta kiszeretnék menni. Anyáéknak mindig mondtam, hogy én Londonban fogok élni, ha nagy leszek. Nem tudom mért, de Brendon annyira aranyos velem, mióta a balesetem volt. Persze nem baj. :)"
Semmi nem jutott eszembe, amit még írhattam volna. Már álmos is voltam, így azt láttam jónak, ha lefekszek aludni. 
Reggel, amikor felébredtem, nagyon izgatott voltam holnapi utazás miatt. Felhívtam Ellt, hogy ő,  hogy áll a bepakolással. Azt mondta, hogy mindjárt készen van és aztán átjön nekem segíteni. Imádom Ellt a világ legjobb barátnője. Mindig velem van, bármikor számíthatok rá. Elkezdtem a bepakolást egyedül, hogy amikor Ell ideér, több időnk legyen hülyülni. Tök jól haladtam, mikor csengettek. Leszaladtam a lépcsőn, hogy ajtót nyissak, mert senki nem volt itthon rajtam kívül. Beengedtem Eleanort, majd bezártam az ajtót. 
-Szia.
-Szia.
-Miért zárod be az ajtót?-kérdezte Ell.
-Mert egyedül vagyunk itthon, és nem akarom, hogy bármi történjen. 
-Ja értem. Amúgy hogy vagy?-ölelt meg.
-Jól, csak vigyázz a kezemre, mert még fáj egy kicsit.
-Persze! Persze vigyázok! Annyira örülök, hogy jól vagy!-mosolygott Ell majd megpuszilt.
-Hidd el én is örülök. Főleg annak, hogy nem kell a kórházban lennem.
-És az emlékezeted visszatért már?
-Nem nagyon-nevettem.
-Majd segítek. Sok időnk lesz holnap a gépen beszélgetni.-kacsintott Eleanor.
-Körülbelül 3 óránk. Remélem azért mellettem akarsz ülni!
-Alap.-nevetett.
Felmentünk a szobába. Ell segített folytatni a csomagolást, így nem telt fél órába, és készen is voltunk. Ledobtuk magunkat az ágyamra, persze óvatosan, nehogy valami történjen a kezemmel. Ölünkbe vettük a laptopokat, én a sajátom, Ell pedig Brendon gépét. Felmentünk facebookra twitterre. Facebookon az oldalamon írogattam, hogy ne haragudjanak, de baleset történt velem ezért nem tudom jelentkezni. Sokan kérdezték, hogy hogy vagyok, lett e valami maradandó bajom, vagy bármi. Elmondtam nekik, hogy csak a kezem van eltörve, és emlékezet kiesésem van. Kiírtam, hogy a legjobb barátomnak Ellnek köszönhetik, hogy megint itt lehetek, és vezethetem az oldalt, mert ő segített visszaemlékezni. Megkérdeztem a Directionerektől, hogy szeretnék e, ha twitcam lennénk. mindenki azt mondta, hogy nagyon jó lenne. Átmentem twitterre, és ott is megkérdeztem, hogy szeretnék-e, hogy twitcamon legyek. Ott is mindenki azt mondta, hogy legyek, így Ellel kifestettük magunkat, megcsináltuk a hajunkat. Bekapcsoltuk a webkamerát, majd elindítottuk a twitcamot. 50 nézőnk volt, nagyon csodálkoztam, mert ez az első videózásunk és 50 néző?! Jöttek a kérdések, alig bírtunk válaszolni. Sokan kérték, hogy kövessük őket twitteren, és meg is tettük. Nem tudtuk, hogy miért vagyunk ilyen híresek, de nagyon jó volt. 3 órán keresztül camoztunk, így elfáradtunk. Amikor elköszöntünk és kiléptük, visszaolvastuk a kérdéseket hozzászólásokat. Eleanor kiment vécére, én pedig hangosan olvastam neki. Az egyik hozzászólást amikor megláttam nem hittem a szememnek. Azt hittem, leesek az ágyról. 
-Melody mi van mért nem olvasod őket?
-Ell gyere ide most! Siess!
-Mi történt Melcsi mond már!
-H...H...H...
-Mi H?
-Ha...Ha...Ha...
-Mi Ha?
-Harry...Harry...Harry...
-Harry Styles?-kérdezte Ell.
-I...I...Igen....
-Mi van vele?
-Ő...Ő...Ő is nézett minket!
-Micsoda?
-Ő is nézett minket twitcamon!-kiáltottam vissza neki.-Gyere ide!
-Úristen! Kezet mosok és megyek!
-Siess!
-Itt vagyok! Komoly nézett minket?
-Látod itt a hozzászólása!
-De honnan tudod, hogy ő az?
-Nézd meg itt a twitter neve @Harry_Styles 
-Jézusom! Ezt írd ki az oldaladra!-vinnyogott Ell a fülebe.
-Jó ötlet. 
-Menjünk fel twitterre!
-Minek?-kérdeztem.
-Menjünk fel!
-De minek?
-Menjünk fel!
-De mi értelme? Előbb jöttünk le onnan.
-Csönd menjünk fel!
-Menj fel Brendon gépéről, ott van az öledben!
-De nem tudom a jelszavad...
-Minek neked az enyém?-néztem rá értetlen fejjel.
-Melody Izabella Scott menj fel twitterre.
-Ne hívj így...tudod, hogy nem szeretem a 2. nevem....
-Épp ezért csináltam. Menj fel.
-Nesze itt van. Lépj be, automatikusan kiírja a jelszóm...
-Kössz.-köszönte meg bájosan Ell.
10 perc néma csend lett. A csendet Ell törte meg egy sikítással.
-Mi történt Ell? Valami baj van?-aggódtam.
-Ezt nézd ki követett be!
-Na neeee....ez...ez...ez...ez Harry?!
-Igen ő! Mondtam, hogy menj fel twitterre!
-Ezt sem gondoltam volna, hogy ilyen sikeresek leszünk a twitcamon.
-Szerinte én?!-nevetett Ell.
-Nézd a Larrys twittereden is követ .
-Téged?
-Mi van velem?-értetlenkedett.
-Jajj ne szívass téged követ?
-Nem tudom....
-Akkor nézd meg, te "barna"!
-Ahhj engem nem.-szomorodott el Ell.
-Nyugi, majd megkérem.-mosolyogtam majd átöleltem legjobb barátnőmet.

6. Fejzet-Napló

Sziasztok!
Hát hoztam a 6. rész is ;) Én miközben írtam, elsírtam magam, mert van benne olyan rész, ami valójában megtörtént velem és a barátnőmmel...belegondoltam  hogy milyen nehéz lenne ez nekem, ha ugyan ez megtörténne vele és egy ugyanilyen emlék könyvet kéne írnom neki, hogy újra emlékezzen rám. :'( De azért remélem tetszeni fog :) Köszönöm az eddigi komikat <3 Most már úgy lesz kövi fejezet, ha minimum 1 komi lesz hozzá :P Ja és köszönöm az 602 megtekintőt <3
Jó olvasást! ^^

Bent voltunk, a plázába. Mondtam anyának, hogy egy emlék könyvet akarok venni. Az egyik kirakatban megláttunk egy gyönyörű rózsaszín és kék színű dobozt amibe kettő darab emlék könyv volt. Az egyik könyv elejébe egy fényképet lehetett csúsztatni, a másik elején pedig gyönyörűen fel volt írva, hogy "Naplóm". 
-Anya ezt kell megvennünk!
-Elenor minek neked napló?
-Anya majd meglátod! Vegyük meg légyszi!
-Jó oké.
Bementünk az üzletbe, levettem a polcról, és odavittem a pénztárhoz. Anya kifizette, és mentünk is haza.
-Ell most már elmondanád, miért kell neked az a napló?
-Nem anya, nem. Majd meglátod, ha kész.
Fél óra alatt haza is értünk. Felrohantam a szobámba, kibontottam a dobozt és kivettem belőle azt a könyvet, amibe képet lehet csúsztatni. Oda léptem az asztalomhoz, és elvettem az egyik fénykép tartót, amibe  egy kép volt rólam és Melodyról. Kivettem belőle a fényképet, és belecsúsztattam a könyv borítójába. Néztem a képet, ahol összeölelkezve állunk. Nem bírtam tovább, nem voltam erős, megint elsírtam magam és gondolkozni kezdtem. "Mi lesz, ha nem fog emlékezni rám soha többé? Mi lesz, ha utálni fog?" A fejemben csak úgy szálltak a gondolatok...Erőt vettem magamon és kinyitottam a könyvet. Egy rózsaszín tollat vettem a kezembe és elkezdtem írni.

Ajánlott dal! Born To Be Somebody

"Kedves Melody!
Tudom, nem tudod ki vagyok...Bár sosem gondoltam volna, hogy kiesek az emlékezetedből, de sajnos ez lett. 2 napja még legjobb barátok voltunk...de én most már neked egy idegen vagyok... Szeretném, hogy emlékezz rám, ezért leírok neked mindent, segítek visszaemlékezni.
1. osztály óta ismerjük egymást, egy napszemüveg hozott minket össze...Egyikünk sem ismert senkit az 1. napon az iskolában. Az év nyitón ültél a széken én pedig megkérdeztelek, hogy szabad e a melletted álló szék. Te kedvesen, de félénken felém fordultál rám mosolyogtál, és mondtad, hogy üljek le nyugodtan. Leültem és megdicsértem a szemüveged. Te csak mosolyogtál és megköszönted. Attól a naptól kezdve legjobb barátok voltunk. Mindent együtt csináltunk.
2.-ban meghívtak minket egy szülinapi buliba, de én nem tudtam elmenni, mert a Balatonon voltam. Te mondtad, hogy te se fogsz elmenni, mert nélkülem nem akarsz. Úgy kellett, hogy rábeszéljelek, hogy elmenj, mert tényleg nem mentél volna el.
Nézz fel a parafa tábládra! Látod ott azt a krém színű ló fejet? Azt tőlem kaptad...én csináltam neked a saját kezemmel még 2.-ban. Annyira örültél neki! 
Most áll fel és menj oda az íróasztalodhoz! Ülj le a kék székedre és nézd meg a képeket az asztalodon! Azok ott mi vagyunk ketten. Az a barna kis kosarat fogó szandálos kislány vagyok én.Te pedig az a kis rózsaszín dresszben álló pacsnis majorette botos kislány vagy. Azon a képen 1. osztályosok vagyunk. 
Most nyisd ki a fiókodat! Ott van egy lila karkötő. Azt is én csináltam neked, mert szerettél volna te is egy ugyan olyan karkötőt, mint ami nekem van. 
Látod azt az órát a polcodon? Azon mi ketten vagyunk. Apával csináltam, a barátság napunkra. Tudod, ami január 10-én van, amit mi ketten találtunk ki. Az a kép itt Pesten, az állatkertben készült, a mosó maciknál, ahol van az a torony szerűség, ahova apukáddal amikor kicsi voltál mindig felmásztatok. 
Menj a tükröd elé! Nézd meg az arcod! A szemed és a szemöldököd között van egy kis vágás. Azt együtt fedeztük fel! Nekem is van, pont ugyan ott.
A suliban mindig összekevernek minket. Mindig én vagyok Melody te pedig Elenor. 
Ibu a tesi tanárunk?! Te adtad neki a nevet. Előtte mindig Ibolykának hívtuk. Most év végén megígértük neki, hogy jobbak leszünk tesiből...hát, nem tudom, mennyire fogjuk betartani...?! :)
Megígérted 1 hete, hogy az egész nyári szünetet együtt töltjük! Így is lett volna, mentünk volna Londonba, de sajnos nem...Nem Londont sajnálom, hanem azt, hogy nem lehetünk együtt. Tudom, ezért nem te vagy a hibás hanem én, velünk kellett volna, hogy gyere...Annyira sajnálom Melody nem akartam, hogy bármi is történjen veled! Segíteni fogok neked mindenbe, visszaemlékezni, a jó élményeket visszahozzuk együtt, és csinálunk még többet, ha szeretnéd! Remélem ez a könyv segítségével megint legjobb barátnők lehetünk! Nagyon hiányzol! 
Melody én segíteni fogok neked mindenbe! Ha tovább lapozol a könyvben rengeteg képet találsz rólunk kettőnkről! Te vagy a szőke kék szemű gyönyörűség :) Én pedig a barna hajú barna szemű lány ott melletted :) Van olyan kép is, ahol többen vagyunk. Ők mind a barátaink. Flóra, Sophi, Leila,   Karoline, Destiny, Danielle, Brendon, Ben, Peter, Lili David. Flóra velünk volt amikor történt a baleseted...Hát még ott van Ben...hát, hogy is mondjam (írjam) ő a te hódolód. ;) Nagyon szeret téged! Inkább imád! Te is szereted, de mondtad, hogy nagyon megbántott egy megjegyzéssel, amit a hátad mögött mondott. Peter ő a te 1. osztályos szerelmed <3 1. osztálytól 4. osztályig együtt voltatok. Jártatok randikra is. Volt, hogy cukrászdába, volt, hogy pizzázni. Nagyon aranyosak voltatok együtt. :) A többiek pedig szimplán csak legjobb barátok. ^^ 
Neked van egy oldalad facebookon, "Larry Stylinson Hungary"! Mindenki imádja! 543 lájkolód van, de most senki sem tudja, miért nem jelentkezel...Írogatnak az oldal üzenő falára, hogy "Történt valami? Miért nincs Melody?" Tegnap láttam egy olyan kiírást,  ami így szólt "Ma láttam a tévében, hogy bemondták, hogy egy 13 éves vagy lányt elütött egy autó, és most a kórházban van! Nem lehet, hogy Melody az?!" Ez a kiírás olvasása közben, rögtön elsírtam magam...
Hát Melody...tudod...ez mindenkinek nehéz feldolgozni, ami veled történt...de remélem mindenkinek sikerülni fog. Most lapozgasd végig ezt a könyvet, hátha visszajönnek az emlékeid, és emlékezni fogsz rám és a többi legjobb barátodra! A dobozban van még egy könyv egy "Napló" felirattal az elején, ha gondolod írd le a napjaidat, vagy amit szeretnél. Rajzolj bele, vagy ahogy gondolod.
Szeretlek és hiányzol!
Eleanor! <3"

Jó pár lapot elfoglalt ez a szöveg, de ezért vettem, hogy teljesen beteljen. Kerestem néhány képet, amin mi vagyunk Melodyvyl, és a barátaink. Pont annyi képet találtam, hogy minden oldalra jusson egy-egy kép. Az összes fotó alá odaírtam, ki kicsoda... Remélem ezzel segítek egy picit Melodynak visszaemlékezni. Anya bejött a szobámba, hogy mióta hazaértünk itt vagyok bent, mi a fenét csinálok én itt ennyi ideig ilyen csendben?!
-Tudod anya egy emlékkönyvet csináltam Melodynak. Hátha így jobban fog emlékezni.
-Kicsim te egy angyal vagy! Öt órán keresztül ezt csináltad?! Igaz barát vagy! Megmutatod?
-Persze! Itt van tessék. 
Anya nézte a könyvet, elolvasta és elsírta magát.
-Ez Eleanor gyönyörű!
-Nézd tovább, nemcsak írtam, hanem képeket is tettem bele.
Anya nézte, és csak úgy hullottak a könnyei.
-Jajj anya ne sírj, még eláztatod a könyvet-nevettem, majd átöleltem.
-De tudod, Ell, azért sírok, mert boldog vagyok, hogy ilyen aranyos lányom van.
-Anya, most elvinnél kocsival a kórházba, hogy odaadjam Melodynak a könyvet?
-Persze, bár már 11 óra.
-Nem baj!
-De 17:00-ig van látogatás.
-De ígérd meg, hogy holnap vigyél el! 
-Persze elviszlek! Most már Ell feküdj le. Oké?
-Oké Jó éjt Anyu!
-Neked is kicsim! 1D-s álmokat, ahogy te mondanád!-mosolygott.
-Köszönöm!
Majd kiment a szobámból, lekapcsolta a lámpám, és elaludtam.

5. Fejezet-Baleset

Hát itt az 5. Fejezet is ;) Bár szerintem ez borzasztó lett...:S Azért remélem nektek tetszeni fog :) Írjatok légyszi komikat!
Jó olvasást! ;)

Vége lett a filmnek, ezért elmentem fürdeni. Engedtem a fürdőkádba forróvizet és tettem bele habfürdőt. Félórát voltam benne, mindenem szétázott. Brendon zavart meg, hogy jöjjek már ki, mert még senki sem fürdött rajtam kívül. Ezért kimentem a fürdőből és felmentem a szobámba. Felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyamba. Nagyon fáradt voltam, ezért rögtön el is aludtam.

~*~

Reggel megszólalt a Bacause Of You (az ébresztőórám). 6óra volt ezért el kellett kezdenem készülődni, mert   kedden utazunk Londonba és ma még mennem kell suliba. Utálom a hétfőt, mert mindig 7 óránk van. De ma nem volt tanítás, de be kellett menünk. Kikeltem az ágyból és felvettem azt a ruhát, amit kint hagytam és nem csomagoltam be a bőröndbe. Egy csőgatyát és egy pántos fölsőt vettem fel. Kimentem a fürdőszobába, fogat mostam, megmosakodtam, a hajamat begöndörítettem, és egy kis sminket tettem fel. Már 7 óra volt. Felvettem egy magassarkút és már kiléptem az ajtón, amikor anya megkérdezte, hogy elvigyen e kocsival. 
-Köszi anyu nem kell elmegyek most busszal. Aludj tovább nyugodtan.-mosolyogtam.
-Vigyázz magadra! Legyen szép napod.
-Szia anya! Vigyázok nyugi. És köszi.
-Szia Melcsi.
Elindultam a suliba. Busszal negyed óra az út a suliig, de el kell gyalogolnom a buszmegállóba, ami tíz perc. Úgyhogy majdnem félórába telik mire eljutok a suliba. 

~*~

Eleanor szemszöge

Mentünk hazafele a suliból, mikor Melodyva lés Flórával megálltunk a piros lámpa előtt. A lámpa zöldre váltott és el is indultunk, Melody előttünk mi pedig pár méterrel utána. Flórával beszélgettünk, mikor egyszer csak egy hatalmas autófékezést hallottunk. Előre fordultunk, de akkor már csak annyit láttunk, hogy Melody a földön fekszik eszméletlenül. Rögtön oda rohantunk, nem tudtuk mit csináljunk, rögtön hívtuk a mentőket. Szerencsére a mentők tíz perc alatt kiértek. Újra kellett éleszteni. Háromszor próbálták, és szerencsére a harmadik próbálkozásnál sikerült. Bevitték a kórházba. Flórát hazaküldtem, mondtam neki, hogy elég leszek én egyedül bent a kórházban Melodyval. A rendőrség is kiért, a helyszínre, azt mondták maradjak ott, hogy elmondjam mi történt, de én Melodyval akartam lenni. Sírtam, tudtam, hogy a barátnőmnek szüksége van rám. Mondtam a rendőröknek, hogy nem láttam semmit, már csak akkor néztünk oda, amikor Melody már a földön feküdt. A rendőrök felhívták Melody szüleit, akik rögtön a kórházba siettek. Szerencsére engem is elengedtek a rendőrök, ezért én is siettem be Melodyhoz. Amikor megláttam, még jobban elkezdtem sírni. Csövek álltak ki a legjobb barátnőmből. Az egész arca tiszta vér volt. Ott ültek mellette a szülei is, de tudtam, hogyha megszólalok, csak rosszabb lesz...inkább kimentem a kórteremből, és leültem a folyosóra. Magamat okoltam mindenért, tudtam, hogy az én hibám...ha én nem maradok le Flórával, akkor nem történt volna meg. Visszamentem a kórterembe, hogy megkérdezzem Melody szüleit, tudnak e valamit, hogy lett e valami maradandó baja Melodynak...Kiderült, hogy eltört a jobb lába és a bal keze. Szerencsére ennél nagyobb baja nem esett. De még nem volt eszméleténél, ezért nem tudtuk, hogy van. Bejött két orvos a kórterembe, hogy megvizsgálja Melodyt, és azt mondták, hogy három nap  múlva már haza is mehet. Kicsit boldogabb lettem a mondta hallatán, de még mindig csurogtak a könnyek a szememből. Ott ültünk Melody mellett, vártuk, hogy felébredjen. Másfél óra múlva Melody magához tért. 
-Melody kicsim jól vagy?-kérdezte rögtön Melodyt az anyukája.
-Mi történt? Hol vagyok? Miért vagyok begipszelve? És miért vagyok infúzión?-ijedt meg Melody rögtön, ahogy felébredt.
-Kicsim nem emlékszel semmire?
-Miért mire kellene? Egyáltalán ki ez a lány itt?
Nem tudtam mit csinálja, óriási sírásba törtem ki, és kirohantam a kórteremből. Leültem a földre felhúztam a térdeim, és ott sírtam, amíg Melody apukája oda nem jött hozzám.
-Elenor ne sírj, tudom, hogy rosszul esett, de úgy tűnik kiesett neki minden, elvileg a fejét nagyon beleütötte a betonba, és ezért az emlékei elvesztek.-nyugtatott Greg, Melody apukája.
-Tudom Greg, de...de..tudod...nekem ez nagyon, nagyon nehéz feldolgozni....
-Gyere ide Ell-nyújtotta a kezét Greg, hogy felhúzzon és megöleljen.-Gyere vissza elmagyarázzuk Melodynak, mi történt és, hogy ki is vagy valójába.
-Á nem, hagyjuk a dolgot, most inkább hazamegyek.
-Biztos Elenor? Hazaviszlek kocsival, nagyon rosszul nézel ki, biztos nagyon kikészültél.
-Nem kell, hazamegyek busszal, jó nekem az.
Majd megöleltem Greget és elindultam kifelé a kórházból.

~*~

-Kedd reggel.-néztem a telefonomra.-Ma mentünk volna Londonba, de nem érdekel. 

Lementem az emeletről, megnézni ki van itthon, és láttam, hogy mindenki. Anya rögtön odarohant hozzám, ahogy lementem a lépcsőn, megpuszilgatott és kérdezte, hogy, hogy vagyok. 

-Miért mi bajom lenne?

-Tegnap amikor hazaértél, összeestél a nappali közepén. Apa vitt fel a szobádba az ágyadba.-mondta anyu-Tényleg, ma hánykor indultok Londonba?-kérdezte

Én nem tudtam rá válaszolni, csak felrohantam a szobámba, és megint sírni kezdtem. Anya rögtön bejött a szobámba, hogy mi történt?

-Melodyt...Melodyt...

-Mi történt Melodyval?

-Autóbaleset érte...

-Micsoda? Lett valami baja?

-Eltört a egyik keze és az egyik lába, és minden emlékezetét elveszítette, nem tudja kivagyok.

-Gyere ide!-ölelt magához anya-majd emlékezni fog rád hidd el.

-Remélem.-és kicsordult még egy könnycsepp a szememből.

Anya kiment a szobámból, és azt mondta, hogy inkább pihenjek, mert tudja mennyire megviselt ez a dolog. El is aludtam. Körülbelül másfél órát aludtam, de rémálmom volt, ezért felébredtem. Lesétáltam az emeletről és odamentem  anyához.
-Mond meg anyu mit csináljak?
-Jobban tennéd, ha inkább elmennél valakivel sétálni, vagy vásárolni.
-De kivel?
-Elkísérjelek?
-Az jó lenne.
Gyors felmentem a szobámba, felvettem egy melegítőfelsőt egy melegítőnadrágot, és mondtam anyának, hogy indulhatunk.
-Eleanor nem eszel valamit?
-Nem, egy falat sem menne le a torkomon. 
Aztán el is indultunk, elsétáltunk a plázáig, mert mondtam anyának, hogy be kell mennem. 

4. Fejezet-"Szia!"

Sziasztok! :)
Úristen annyira szégyellem magam...:( ne haragudjatok, amiért ilyen sokáig nem hoztam részt...nagyon sok dolgom volt...de azért remélem nem haragszotok :) Itt is a 4. fejezet. Remélem tetszeni fog! Légyszi  írjatok komikat, hogy milyen lett. :3
Jó olvasást.

Már majdnem odaértünk, mikor megcsörrent a mobilom. 
-Szia Melody.
-Szia Ell.
-Mikor értek ide, már háromnegyed öt van....
-Jó bocsi, mindjárt körülbelül 5 perc és ott leszünk.
-Oké, siessetek! Szia.
-Szia.
Eltettem a telefonom a táskámba.
-Miért hívott Eleanor?-kérdezte anya.
-Tudod Ellék mindig mindenhova időbe odaérnek, és kérdezte, hol vagyunk.
-Akkor mérges volt!?
-Hát egy kicsit.
Anya keresett egy parkolót, én pedig addig elővettem a parkolójegyet. Kilyukasztottam a dátumot, az időt és már ki is szálltunk a kocsiból. Eleanor és a szülei már ott álltak, és láttam rajtuk, hogy egy kicsit mérgesek.
-Csókolom. Szia Ell.
-Szia Melody.-köszöntek egyszerre Ell szülei.-Ne magázz minket, nem vagyunk még öregek.-mosolyogtak.
-Akkor sziasztok-vigyorogtam.
-Sziasztok!-köszönt anya is.
-Szia Kate!-köszönt Ell anyukája Danielle.
-Miről akartál beszélni Melody?-kérdezte Eleanor.
-Azt majd anya elmondja.-kacsintottam anyára.
-Na igen. Arról lenne szó, hogy kijönnétek e velünk Londonba, mert nekünk ki kell költöznünk.
Ell szeme akkorára nyílt a meglepettségtől, mint két óriás szőlőszem. Én elkezdtem nevetni, Eleanor képétől.
-Anya! Apa! Légyszi! Annyira szeretném!
-Hát...mi nem megyünk ki....ne haragudjatok....-mondta Eleanor apukája.
-De mi...-kezdett bele Ell, de apukája Greg félbeszakította.
-De, ha Eleanor szeretne és ti is megengeditek, hogy veletek lakjon, kimehet a nyárra.-mosolygott Greg.
-Na anya?-néztem rá.
-Nagyon örülnénk, ha így is megengednétek.-vigyorgott anya, és átölelt engem és Ellt.
-Komolyan?!-kérdeztük egyszerre.
-Persze.
-De Kate biztos nem baj?-húzta fel a szemöldökét Danielle.
-Dehogy. Mi imádjuk Eleanort nagyon jó kislány, sosincs vele semmi baj.-mosolygott anya.
-Mikor indulnánk?-érdeklődött Eleanor.
-Három nap múlva.-vágtam rá a választ.
-Akkor anya menjünk és pakoljunk!
-Nyugi kicsim egy nap is elég arra, hogy összepakolj.-mosolygott Danielle kislányára nézve.
-De Biztos nem baj, hogyha Ell is veletek megy?-húzta fel a szemöldökét Greg.
-Dehogy! Mondtam Eleanor imádni való kis csaj.-mosolygott anya.
-És mennyibe kerül, mennyit adjunk nektek?-kérdezte Danielle.
-Nálunk Ell olyan mintha családtag lenne, úgyhogy mi köszönjük, inkább, hogy elengeditek.
-Biztos?
-Szálszázalék.-mosolygott anya.
-Köszönjük.-mosolygott Ell, Greg és Daniell.
-Igazán nincs mit. Akkor majd a részleteket majd megbeszéljük telefonon.-mondta anyu.
-Rendben.
-Sziasztok, akkor majd holnap hívlak Danielle.-mondta anya.
-Oké. Sziasztok.-mondta Danielle.
Mindenki adott pár puszit egymásnak majd elindultunk haza. A kocsiban egész végig mosolyogtam, nem bírta volna semmi leszedni azt a vigyort az arcomról. Mikor hazaértünk anya mondta, hogy vigyem fel a szobámba a ruhákat, amiket összeállítottam a bátyámnak. Utána pedig kezdjek el bepakolni, minden cuccomat, mert ide már a csak vizsgázni jövünk vissza, meg néha meglátogatni a nagyiékat. Brendon és én magántanulók leszünk itt Pesten, de kint Angliában azért sajnos iskolába fogunk járni. Kivettem a kocsiból a ruhákat és felvittem a szobámba, hogy becsomagolja Brendonnak a meglepetését. Szerencsére nem volt otthon. Gondolom a haverjaitól köszön el, mert sokáig nem fogja őket látni, csak ha meglátogatják Londonban. A ruháknak kerestem csomagolópapírt, és becsomagoltam őket. Egy gyönyörű zöld masnit is tettem rá, mert Brendonnak a zöld a kedvenc színe. Gyors beszaladtam a szobájába és letettem az ágyára az ajándékot. 

~*~

Már majdnem teljesen kész voltam a bepakolással, mikor hallottam, hogy Brendon hazaért. Gyors leszaladtam az emeletről, hogy köszönjek neki. Amikor meglátott, rögtön megfordult és kiment a bejárati ajtón. Nem tudtam mi baja lehet, ezért utána mentem. Mikor meglátott elkezdett szaladni. Gondoltam mérges rám, azért ilyen furcsa ezért hagytam inkább. Felmentem a szobámba, folytatni a bepakolást. Csak öt bőröndöt pakoltam tele ruhákkal úgy, hogy ráülve is nehezen lehetett becipzározni.  Hallottam, hogy valaki felszalad a lépcsőn, de nem foglalkoztam vele, mert biztos voltam benne, hogy Brendon az. Természetes ő volt, mert hallottam, amikor becsapta maga mögött a szobája ajtaját. Már egy órája bent volt a szobájába, de annyit nem mondott, hogy szia. Már azon meg sem lepődtem, hogy  nem köszönte meg az ajándékot, de azért rosszul esett. Nem bírtam tovább elsírtam magam. Én mindig gondolok rá, ajándékoz hozok neki, ő meg annyit nem képes mondani, hogy szia...Hallottam, hogy nyitódott Brendon ajtaja, utána pedig az enyém. Éreztem, hogy valaki megsimogat, de nem tudtam ki, mert az ajtónak háttal ültem az ágyamon.

-Mi a baj húgi?-hallottam Brendon hangját miközben átölelt.

-Semmi! Menj innen!

-Van valami baj? Történt valami?

-Hagyjál menj innen!

-De mi a baj? Valaki bántott? Fáj valamid?

-Hagyjál békén! Húzz innen....

-Melody mi a baj? Ha nem lenne semmi baj, nem sírnál.

-Te vagy a baj! Érted?! Te! 

-Miért mit csináltam?

-Tudnod kéne! Húzz innen nem akarlak látni!

Brendon kiment, és becsukta az ajtóm. Mérges és egyben szomorú voltam, nem tudtam mit csináljak. Átmenjek hozzá, és én kérjek bocsánatot? Vagy hagyjam a dolgot ő volt a bunkó?.  Hallottam, hogy Brendon lemegy a képcsőn. Körülbelül tíz perc után hallottam lépéseket az ajtóm felé. Kinyílt és anya volt az. 

-Mi a baj Melody? Miért voltál ilyen a bátyáddal?

-Anya nem is foglalkozik velem, még köszönni sem köszön, és még annyit sem mondott, hogy kössz az ajándékot....

-Jajj kicsim...Brendon azt hitte, hogy én adtam neki az ajándékot, és nekem megköszönte, de én mondtam neki, hogy tőled van.

-És miért nem köszönt?

-Mert biztos elfelejtett.

-De amikor lementem hozzá, kiszaladt az ajtón, és elfutott.

-Nem tudom. De ne sírj. Nekem vissza kell mennem a vacsit csinálni. Ugye nem baj?

-Dehogy menj csak nyugodtan!

Anya kiment és becsukta az ajtóm. nem telt el fél perc és megint kinyílt. Anya lépett vissza.

-Ja és Melody ne haragudj a bátyádra!

Nem mondtam neki semmit. Újra kiment és az ajtó megint csukva volt. Egy félóra múlva kimentem a szobámból egyenesen Brendonéhoz tartva. Benyitottam, de nem volt bent senki. Becsuktam az ajtót, és megfordultam. Majdnem rám jött a szívroham, annyira megijedtem a bátyámtól. 

-Figyelj Melody!

-Figyelj Brendon!

Mondtuk ugyanabban a szent pillanatban a bátyámmal.

-Kezd te!

-Kezd te!

-Nem te kezd!

-Nem te!

-Jó kezdem én.-mosolyogtam.-Nem akartam olyan bunkó lenni veled a szobámba ne haragudj!

-Inkább te ne haragudj! Elfelejtettem köszönni, és még az ajándékot sem köszöntem meg. 

-Semmi gond!

-Biztos?-húzta fel a szemöldökét Brendon.

-Biztos-kacsintottam.

-Gyere ide te szöszke!

Emelt fel a bátyám. 

-Feljössz a nyakamba?

-Nem bírsz el.-nevettem.

-Dehogynem! Gyere csak!

Felugrottam az ágyra, hogy könnyebben felvegyen a nyakába. Tényleg elbírt. Levitt a konyhába, mert anya szólt, hogy kész a vacsora. 

-Kibékültetek?-kérdezte anya mosolyogva.

-Persze-mondtam miközben lehajoltam, hogy egy puszit nyomjak az arcára.

-Mi a vacsi?-kérdezte Brendon.

-Rántott hús és sült krumpli.

-Az jó.

-Gyertek üljetek le az asztalhoz apa mindjárt hazaér.

Abban a percben ért haza apa, ahogy anya kimondta.

-Sziasztok!-nyomott apa mindenki arcára egy-egy puszit kivéve anyának, mert ő csókot kapott.

-Na akkor együnk.-mondta apa.

-Brendon te össze vagy már pakolva Londonhoz?-kérdeztem.

-Még nem, segíthetsz, ha van kedved.-húzott magához.

Gyors megvacsoráztunk és beültünk a tévé elé megnézni egy filmet. Nem volt nehéz kiválasztani, melyiket nézzük, mert mindenki ugyanarra szavazott, az "Igazából Szerelem"re. 

3. Fejezet-London

Sziasztok!
Meghoztam a 3. fejezetet is :)
remélem tetszeni fog! ;) 
Írjatok légyszi komikat :3

Mikor felébredtem, már tíz óra volt. Felvettem egy melegítőgatyát és egy melegítőfelsőt, majd lementem a nappaliba. A nappaliban egy cetli várt az asztalon. Felvettem és elkezdtem olvasni.
"Szia Kicsim!
Ne haragudj a tegnapiért, ma betudsz jönni hozzám a munkahelyre?
Puszi 
Anyu :)"
Elgondolkodtam, hogy ma van-e valami dolgom, és arra jutottam, hogy ma ráérek. Bementem a konyhába ettem egy kis müzlit és felszaladtam a szobámba. Felvettem egy nejlonharisnyát egy miniszoknyát és egy nyakba kötős felsőt. Át mentem a fürdőszobába, feltettem egy kis szempillaspirált, a hajamat pedig kivasaltam. Már majdnem készen voltam, már csak a cipőmet kellett felvennem, és egy táskát keresem. Mikor megtaláltam a táskám, belepakoltam a bérletemet, a telefonomat, és a pénztárcámat. Lementem az előszobába. Kerestem a ruhámhoz illő cipőt, és végül egy krémszínű magassarkú mellett döntöttem. Kivettem a kulcsom a kulcsos ládikából. Bezártam mindent, majd elindultam a buszmegállóhoz. Nem sok idő telt el, mire jött a busz körülbelül 10 perc. Kereken félóra alatt értem be anya munkahelyére. Anya stylist  a Topman-nél ezért imádtam oda járni. Anya itt Magyarországon állította össze a ruhákat, és úgy küldték ki Amerikába, az összeállításokat. 
-Szia Anya!
-Óóó Melódy! Szia! Milyen gyorsan ideértél.
-Gyorsan?!-csodálkoztam-már 12óra van.
-Jó, de gondolom nem 9-kor keltél.-mosolygott anya.
-Hát igaz, nem 9-kor, hanem 10-kor.-mosolyogtam én is-egyébként miért hívtál be?
-Hát...tudod...szégyellem magam  a tegnapiért....-komolyodott el anya.
-Jajj...anyu! Semmi gond...én is hibás voltam, hisz mégiscsak 16 vagyok.
-De tudod azért nem engedtem meg, mert volt/van egy meglepetésem.-vigyorodott el.
-Igen?! Mi az? Mond gyorsan!
 -Tudod kicsim, a cégnek nem megy olyan jól itt Budapesten ezért...hát tudod...őőő...hogy is mondjam....
-Jajj anyu nyögd már ki...
-Ki kell költöznünk Londonba.
-Mi?!-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Nem örülsz?-ijedt meg anyu.
-Jajj dehogyisnem úristen ez csúcs, nem jutok szóhoz....
-De örülök, hogy boldog vagy!-ölelt meg anya.-de kicsim, van egy gond...még iskolavégzés előtt ki kell mennünk.
-Nem baj. Nem érdekel.-ugrándoztam örömömben.-amúgy se lesz ebben a két hétben már tanítás.
-Hát ez fantasztikus.-vigyorgott anya is.-szerinted Elenor és a szülei velünk jönnének?
 -Ők is jöhetnek?-nyitottam óriásira a szám, a nagy csodálkozás közepette.
-Persze, ha van kedvük, de csak, ha becsukod a szád kicsim-nevetett anya.
-Mindjárt felhívom Ell-t.
Kimentem anya irodájából, a folyosóra, és elővettem a telefonom. Megkerestem Elenor nevét, a telefonomban, és felhívtam. 
-Szia-vette fel El a telefonját.
-Szia! Úristen találkoznunk kell! Meg a szüleiddel is!
-Miért? Történt valami?-kérdezte rémült hangon.
-Nem, nem történt semmi, de találkoznunk kell! Ma mikor jó nektek?
-Nem tudom, várj megkérdezem!
-Oké.
Majd néma csend lett. Öt perces csend után, majdnem a szívroham kapott el.
-Ma 4-után bármikor jó.-jött vissza a válasszal Elenor.
-Ó remek! Akkor fél ötkor a Hősök terén.
-Oké, akkor ott fél ötkor! Puszi. Szia Melcsi!
-Szia Ell.
Letettük a telefont. Visszamentem anyához, az irodába, és megkérdeztem, hogy ő is jön-e fél ötkor.
-Mehetek, én is persze.
-Így legalább megtudjátok beszélni, pontosan.
-Olyan aranyos vagy Melody! Mindent megszervezel-mosolygott anya.
-Egyébként anyu tudok neked valamit segíteni?
-Jó, hogy kérdezted.-mosolygott-nem tudom eldönteni, hogy melyik póló illik ehhez a nadrághoz.
Mutatott egy fekete szaggatott ülepes csőnacit, és egy fehér London zászlós és egy ugyanolyan pólót, csak feketében.
-Jajj anya temetésre lesz?-vigyorogtam
-Nem, miért kérdezed?-váltott anya egy csodálkozós tekintetre.
-Csak mert szerinted nem lenne olyan temetéses, ha az egész fekete lenne?
-De igazad van kicsim.
-Van még valami?
-Hát, ha gondolod, válogathatsz, ehhez kiegészítőket.
-Nagyon szívesen!-ugrottam fel a székről, és mentem a kiegészítőkhöz.
Egy hózenetrógert egy kék ice watch-ot és egy kalapot választottam.
-Ez így milyen lenn?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Nagyon jó.-állt fel anya a székéből-kicsim belőled stylist lesz.-simogatta meg a fejem anya.
-Nem lehetne inkább Mrs. Styles?
-Örülnél mi?-vigyorgott.
-Nagyon.-ültem le egy székre.-amúgy Brendon tudja már?
-Mit?-értetlenkedett.
-Jajj ne csináld már! Hát Londont?
-Ja igen, tudja.
-Mit szólnál hozzá, ha ezt a szerelést hazavinnénk neki?
-Ez nagyon jó ötlet. Hiába vagytok kibírhatatlanok, azért mégis szeretitek egymást.
-Ez természetes, minden családban így van.
-Tényleg Melody! Sophiék odaértek már Franciaországba?
-Úristen! Nem hívott. Használhatom a laptopod?
-Persze!-nyugi, biztos nincs semmi, baj, csak elfelejtették, vagy túl fáradtak voltak már.
-Remélem igazad van, mert belehalok, ha valami történt volna velük.
Felmentem Facebook-ra, de nem kaptam semmit. Gyors átmentem Twitterre, azt hittem, megáll a szívem, ha nem kapok semmi jelet Sophiékról. 
-Huhh...Sophi Twitterre kitette, hogy ,,Végre itthon``.-végre megnyugodhattam.
-Mondtam kicsim, hogy csak elfelejtette.-simogatott meg anya.
-Anya állíthatok még össze ruhákat?
-Nyugodtan.-mosolygott anya
-Köszi.
Körülbelül öt perces keresgetés után találtam csomó jó cuccot, ami a bátyámnak jól állna, és összerakosgattam őket. Az egyik, az egy kockás térdnadrág volt, egy szintén kockás rövid ujjú pólóval. Cipőnek pedig egy egyszerű lábujjközes papucsot választottam.
-Anya ez így szerinted jó lenne Brednek?
-Neked aztán van ízlésed a divathoz Melody!
-Köszönöm anya.
-Egy óra múlva fél öt. Mikor lesz vége a munkaidődnek?
-Melcsi! Amikor akarom, tudod, miénk a cég, bármikor hazamehetünk.
-Akkor meg miért is vagyunk bent szombaton?
-Mert meg kellett még csinálnom néhány papírmunkát.
-De hát vannak titkárnőid, alkalmazottjaid.
-Melody ne legyél ilyen. Nem szeretem, mikor így viselkedsz.
-Jó bocsi. 
-Egyébként kint Londonban lesz neked is saját irodád, mármint szobád, ahogy szeretnéd hívni.
-A Topman-nél?
-Igen, úgy rendezed majd be, ahogy szeretnéd.
-Olyan lesz, mint most a tiéd? Csak az enyém?
-Igen. Meg néha a takarítóé.
-A tak....
-Nyugi, csak akkor,  amikor ki takarítja.-nevetett anya.-amúgy nem tudom, honnan örökölted, azt, hogy ilyen irigy vagy.
-Én nem, de ki akar együtt lenni, egy takarítónővel?-húztam fel a szemöldököm.
-Nem kell megmagyaráznod...
-Na szerintem pakoljunk össze, és indoljuk el, mert már csak fél óránk van.
-Igazad van. Tedd vissza a ruhákat a szekrénybe, én addig elteszem, amiket Brendonnak csináltál. 
-Tényleg hazavisszük?
-Persze. Nem adnám oda senkinek, azt amit a lányom külön, a bátyjának csinált.
-Imádlak.
Gyors összepakoltunk, és már el is indultunk a Hősök terére.

2. Fejezet-"Gyűlöllek!"

Sziasztok!
Itt is van a 2. rész. Bár ez egy kicsit rövid lett de azért  remélem ez is tetszeni fog. 
Köszönöm a kommentet! <3 
Írjatok kommentet, hogy milyen lett! :)
Jó olvasást! ^^

Megebédeltünk,  felmentünk a szobámba, felöltöztünk, fogat mostunk és már mentünk is Sophiékhoz. Sophi anyukája nagyon kedves hölgy, rögtön köszöntött is minket.
-Sziasztok lányok! Melody, hogy megváltoztál ez a két év alatt mióta nem láttalak!-mondta Leila, Sophi anyukája két puszi között.
-Csókolom! Maga semmit sem változott, még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint két éve volt.-vigyorogtam el magam.
-Jajj Melody ne butáskodj már! Csókolom?! Ilyen öregnek nézek ki?! Hiszen még csak 35 éves vagyok! Tegezz nyugodtan, sőt inkább megkérlek, hogy tegezz!-mosolygott Leila.
-Hát akkor szia.-nevettem el magam.
-Menjünk már be az isten szerelmére!-morogta az orra alatt Sophi.
Bementünk a házba. Mindenhol csomagok voltak. Könnybe lábadt a szemem, de visszafogtam magam, erős akartam lenni, nem szerettem volna sírni.
-Sophi elpakoltam neked is!-szólt Leila.
-Köszi anyu imádlak!-mosolygott a Sophi az édesanyjára.
-Egyébként Melody-fordult felém Leila-hogy vannak a szüleid és Brendon?
-Köszi jól vannak, Brendonnal sokat veszekszünk, de amúgy jól van mindenki.
-Brendon most 8.-ba jár igaz?
-Nem, Brendon jövőre megy 10.-be.
-Tényleg?-csodálkozott Leila-Hogy telik az idő, kicsit le vagyok maradva.-vigyorgott.
-Rá sem ismernél, nagyon sokat  változott, még apánál is majdnem magasabb.
-Igen?! Biztos nagyon helyes pasi lett belőle.-nevetett.
-Igen, nagyon jó pasi, ha nem lenne a testvérem, még járnék is vele, meg ha nem lenne ilyen szörnyű természete...-forgattam meg a szemeim.-na de most nem Brendonról beszéljünk! Ti, hogy vagytok Justinnal?
-Nagyon jól vagyunk szerencsére. Csak az a gond, hogy iszonyatosan sokat dolgozik...-szomorodott el Leila.
-Ohh...sajnálom...
-Áhh mindegy.
Párperces csend következettbe, amit Sophi tört meg.
-Anya idejönnél egy percre?
-Bocsi Melody egy perc és jövök.
-Persze menj csak.-mosolyogtam rá.
Sophi rám kacsintott, bár én nem tudtam mire vélni mosolyogtam egyet. Körülbelül tíz percet beszélgethettek, mikor egyszer csak egy felém tartó Sophit láttam óriási vigyorral az arcán.
-Megengedte! Azt mondta igen! Érted?! Azt mondta, hogy jöhetsz!-ordította Sophi miközben letámadott.
-Sophi nyugi! Ki engedett meg mit? Mire mondott igent? Hova mehetek?
-Jajj Melody ne legyél már ennyire szőke....anya azt mondta jöhetsz velünk Franciaországba!
-Komolyan?! Hol van Leila?
-Még a konyhában. Miért?
-Sophi szállj ki az ölemből!
Sophi kii ugrott, én pedig rohantam a konyhába.
-Leila köszönöm köszönöm köszönöm!-öleltem át hátulról.
-Jajj Melody ne csináld már én imádlak téged, hogy ne engedtem volna meg?!-majd megfordult és magához ölelt.
-De akkor is köszönöm!
-Már csak anyukádéknak kell megengedniük. Meg persze, csak akkor, amikor Sophinak és neked is vége a sulinak!
-Ez természetes!-mosolyogtam.
Már 8óra körül lehetett az idő, ezért gondoltam jobb lenne már hazamenni, mivel Leiláék holnap 5-kor kelnek. Elköszöntem tőlük, kellemes utat kívántam nekik, és a lelkükre kötöttem, hogy hívjanak fel írjanak SMS-t, írjon  Twitteren vagy Facebook-on, mindegy hogy, de értesítsen, hogy épségen megérkeztek. Tíz perces ölelgetés után végül kiléptem az ajtón, és hazafelé vettem az irányt. Ahogy hazaértem köszöntem elmentem fürdeni, és lefeküdtem.

~*~

-Miért nem?! Mi az, hogy nem?! 

-Melody nyugodj le! Azt mondtam nem, és kész. Téma lezárva!

-De miért nem?! Mondj rá okot! 

-Melody! Menj a szobádba!

-Utállak! Utállak! Utállak! Soha többé ne szólj hozzám! Gyűlöllek! Érted?! Gyűlöllek!

Berohantam a szobámba. Leültem az ágyamra és a kezembe fogtam a macimat Stellát . A könnyeim folytak a szememből. Nem tudtam kihez fordulni...csak sírtam és csak sírtam, Stellát szorongattam, nem volt jobb ötletem. A sírás közben elnyomott az álom.

1. Fejezet-"Mindkettőnknek nehezebb lesz"

Sziasztok!
Ez az 1. rész, remélem tetszeni fog, ez az 1. blogom, ezért nem tudom, milyen lesz :) azért remélem olvasható lesz! :D
Írjatok légyszi kommentet, hogy tudjam milyen. Jót és rosszat is elfogadok. :)

Jó olvasást :)

Biztos vagyok benne, hogy minden embernek volt vagy van legalább egy legjobb barátja. Emlékszem nekem óvodában volt az első. Danielnek hívták, elválaszthatatlanok voltunk, de sajnos egy évvel hamarabb ment iskolába mint én. Bár voltak nagyon jó barátaim, de akkor is hiányzott. Végül mikor én is elkezdtem a sulit, ugyanoda jártunk. Egy iskolában voltunk, de nem volt ugyanolyan mint régen. Neki új barátai lettek, nekem is, de azért mindennap beszéltünk és még most is beszélünk egymással.-olvastam fel barátnőmnek  Sophinak.

-Milyen lett?-kérdeztem felvont szemöldökkel-Tetszeni fog az irodalomtanáromnak? 

-Szerintem jó.-mosolygott Sophi.

-De biztos? Nem akarok rossz jegyet kapni, 2 hét és vége a sulinak!

-Nyugi, biztos jó!-nyugtatott Sophi és átölelt-Ne stresszelj  már  ennyit, tök jó lett, ha meg a tanárnak nem tetszik, elmehet a fenébe...-röhögte el magát.

-Köszi Sophi rád mindig számíthatok!

-Mire való egy barát?-húzódott el tőlem.
-Lányok! Kész a vacsi! -kiabált fel anya az emeletre.
-Nálunk kajálsz?-kérdeztem Sophi.
-Hát ha nem zavarok.
-Dehogy zavarsz, anyu mindig sokkal több kaját csinál, mint amennyit megtudnánk enni.
-Megyünk.-kiáltottam le anyának.
Tíz perc múlva lementünk az emeletről, a konyhába, ahol bátyám már tömte magába a pizzát.
-Nekünk is hagyj!-fintorogtam az én drága bátyámra.
-Mert mi lesz ha nem?!-nézett rám avval az idegesítő nézésével.
-Ne tudd meg...-nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Melody! Brendon! Hagyjátok abba!-kiáltott ránk anya, amikor már elege lett belőlünk.
-Biztos nem baj, ha itt maradok?-halkult el Sophi.

-Dehogy! Mindig ezt csinálják, neked is van bőven, nem én csináltam úgyhogy biztos ehető.-mosolygott anya.
-Kate te nagyon jól főzöl, mért mondod mindig azt, hogy szerinted nem jó?-kérdezte Sophi anyát, miközben leült a mellettem lévő székre.
-Hát kérdezd meg nyugodtan az én drága gyermekeim.-kacsintott anya-nem nagyon repdesnek, ha én főzök.
-Én?! Én sosem mondtam, hogy rossz amit csináltál!-emeltem fel egy kicsit a hangom.
-Nyugi Melody! De valld be őszintén, hogy nem vagyok egy nagy szakácstehetség.
-Én szeretem amit csinálsz-vettem lejjebb a hangerőm-de tény és való, hogy Brendon mindig kritizálja.
-Nem is igaz! Befoghatod!-ordított le a bátyám.
-Fúj leköptél...te disznó!
-Most már tényleg fejezzétek be!-emelte fel anya is a hangját-Szegény Sophi azt hiszi, hogy bolondokházába került.
Sophi csak szótlanul ült a széken, de láttam rajta, hogy kerek arcán egy mosoly terül szét, amiben egy iszonyatosan nagy nevetés próbál elrejtőzni.
-Na jó mindegy. Anya szerintem tök jól főzöl.-mosolyogtam.
-Köszönöm.-mosolygott anya is-Egyébként Sophi, hogy vagytok?
-Köszönöm jól vagyunk.
-És mikor mentek vissza Franciaországba?
-Holnapután. De a nyáron megint jövünk!
-Akkor jó! Remélem meglátogatsz majd minket.-mosolygott anya.
-Persze! Örömmel. Imádok itt lenni, itt mindenki olyan kedves.
-Tényleg így gondolod?-vigyorogtam rá-az  előbb is láttad mit csináltunk Brendonnal.
-Igen tudom, de akkor is, annyira jó itt lenni.
-Örülök, hogy szeretsz itt lenni, ez nekem csak jól esik.-majd anya arcán egy óriási mosoly terült szét.-Sophi egyébként ma volna kedved itt aludni?
-Örömmel, de nincs semmi olyan cuccom.
-Semmi baj, Melody ad neked mindent, fogkefe meg van három bontatlan.-mosolygott anya továbbra is-felhívom anyukád, addig ágyazzatok meg.
-Rendben!-válaszoltunk kórusban Sophival.

~ * ~

Már az ágyamban feküdtünk, ami egy óriásii franciaágy volt. Mindenről beszélgettünk, suliról barátokról, pasikról mindenről ami szóba jött. Már majdnem elaludtunk mindketten, de Sophi felült az ágyon és megszólalt:

-Melcsi alszol?

-Nem. Van valami baj? Szóljak anyának?-kérdeztem, kicsit megrémült hangon.

-Nem, nincs semmi baj, csak azon gondolkodtam, hogy lenne-e kedved kijönni hozzánk Franciaországba?Annyira jó lenne...-bár az arcát nem láttam, de éreztem, hogy elmosolyodott.

-Lenne, de még suli van.

-Persze persze tudom, de már csak 2hét és vége. Tök jó lenne, ha legalább 2 hétre kijönnél.

-Én is nagyon örülnék. De majd holnap reggel megbeszéljük anyáékkal.-húztam vissza fekvőhelyzetbe barátnőmet.

-Jujj de jó-ujjongott

-Halkabban, nem akarom, hogy Brendon felébredjen! 

-Jó jó, bocsi.

-Jó éjt Sophi!

-Köszi neked is Melody! 

Nem kellett 10 perc és már mindketten aludtunk is.

Reggel mikor felébredtünk, már ebédidő volt. Nagyon csend volt, csodálkoztunk is, mért nincs az a nagy rohangászás a házban, ezért lementünk.

-Anya! Apa! Brendon!

Senki nem szólt. Egymásra néztünk Sophival, és mindkettőnk tekintetéről ugyanazt lehetett leolvasni: Ezek meg hol vannak?

-Menjünk, együnk valamit, majd előkerülnek.-vigyorogtam Sophira.

Sophi csak bólintott egyet, és elmentünk keresni valami kaját. Mikor beléptünk a konyhában láttuk, hogy megvan terítve két fő részére és ott egy papírcetli is az asztal közepén. Felemeltem és felolvastam hangosan, hogy Sophi is hallja.
"Jó reggelt csajok! ;) 
Remélem jól aludtatok! Apa Brendon és én elmentünk vásárolni, kaja a tűzhelyen, ha éhesek vagytok melegítsétek meg! 
Sophi, ha hamarabb elmész mielőtt hazaérünk kellemes utat és vigyázz magadra :) 
Puszilom anyukádékat! ;)
Puszi!
Anyu!"
-Tényleg Sophi mikor mész haza?
-Kössz én is szeretlek, ha azt akarod menjek haza, csak mond, nem lábatlankodok itt nálatok.-mondta sértődötten.
-Jajj Soff nem úgy értettem! Ne haragudj!
-Jó, nem haragszom. Amúgy nem tudom, de nemsokára, mert holnap 10-kor indul a gép, és még össze kell pakolnom a cuccom.
-Kár...hiányozni fogsz...-mondtam lehajtott fejjel és könnybe lábadt szemmel-na mindegy együnk aztán hazakísérlek, ha gondolod.
-Ne Melody! Ne kezdj sírni!-emelte fel a fejem és a szemembe nézett.-nekem is nehéz, nagyon hiányoznak az itthoni barátok, de tudom, hogy mindig hazajövök. De ha te itt elkezdesz sírni, mindkettőnknek nehezebb lesz.
Láttam, ahogy a szemei könnybe lábadtak, de erősnek akart látszani ezért nem engedte őket szabadjára.
-Sophi...de...de...annyira hiányzol, és olyan nehéz....két éve nem találkoztunk. Most együtt voltunk két teljes napot és ennyi. Te visszamész Párizsba én meg itt maradok nélküled.-mondtam neki, de itt már kitört belőlem a sírás.
Sophi sem tudta magát tartani, ő is sírni kezdett.
-Melody nekem is nagyon nehéz, nem miattam vagyunk kint Franciaországban, anya és a pasija miatt. Nekem is mindig hiányoztok, ne tudd meg, mennyit sírok, de nem tudok mit csinálni.
-Ne haragudj...
-Semmi gond, te se haragudj.-nyögte ki Sophi, de a szája, már felfelé gördült.
-Kérsz egy zsepit?-vigyorogtam már én is.
-Elfogadok.
-Gyere menjünk enni, utána öltözzünk fel és hazakísérlek.
-Oké. Köszi.
Végül bementünk a konyhába. Sophi leült, én pedig megmelegítettem magunknak az ebédet.