25. Fejezet-Glenda itthon

Sziasztok:) 

Meghoztam az új részt:) most valahogy nem megy az írás így nem is lesznek olyan jó részek...nem tudom miért...bocsi mindenkitől, de azért remélem tetszeni fog:) Légyszi komizzatok:3 

Jó olvasást! <3

Ültünk a földön, én sírtam Harry pedig próbált vigasztalni. Hát nem nagyon sikerült neki. A kép még mindig lefordítva hevert magam mellett a földön. Harry erősen szorított magához. Amikor már sikerült megnyugodnom, felnéztem Harryre.

-Köszönöm.

-Micsodát?

-Azt hogy mindig mellettem vagy.

-A szerelmem mellett mindig ott leszek.-csókolt meg.

Egy mosolyt erőltettem az arcomra és visszacsókoltam. Felálltunk, Harry hozott nekem egy zsebkendőt, majd megkérdezte.

-Mi legyen a képpel?

-Semmi. Majd eldöntöm. Kitalálok valamit.-szipogtam.

-Ne vigyem el?

-Nem kell. 

-Rendben.

Leültünk az ágyra, majd egymás felé fordultunk. Megfogtam a kezeit és a szemébe néztem.

-Harry...-mondtam halkan.-ugye holnap velem leszel.

-Mindig veled leszek. Örökre. 

-De holnap lesz a legnagyobb szükségem rád.

-Miért?

-Holnap lesz a temetés.-mondtam el el csukló hangon.

-Minden rendben lesz.

-Igen tudom, de...de...annyira hiányzik...

-Tudom.-ölelt át.

-Minden rendben van?-jött be a szobába Eleanor.

-Igen...-szipogtam.-Csak hiányzik.

-Elhiszem.-jött oda hozzánk Ell, hogy megöleljen.

Az ölelésünket egy telefon szakította meg. Méghozzá az enyém. Nagy nehezen megkerestem, majd felvettem az idegen számot. 

-Igen tessék!

-Melody Scott?

-Igen. 

-A húgáról lenne szó.

-Te jó ég! Mi történt?

-Nyugodjon meg, nincs semmi baja, csak azért hívtam, hogy hazavihetik. Minden rendben van vele.

-Köszönöm.-csordult ki egy örömkönny a szememből.-Akkor indulunk is.

-Rendben.

-Viszont hallásra.

Letettük a telefont én pedig Hazza nyakába ugrottam.

-Haza jöhet! Minden rendben vele!-csókoltam meg.

-Ki? 

-Glenda!

-Ez csodálatos.-emelt fel.

-Mikor mehetünk érte?-kérdezte Ell.

-Most.-öleltem át.

-Akkor siessünk.-ujjongott Eleanor.

Leszaladtunk a lépcsőn, én odarohantam apuhoz és mondtam neki, hogy Glenda haza jöhet.

-El jössz velünk?

-Menjetek csak én itthon maradok Brendonnal.-mosolygott.

-Sietünk.-öleltem át, aztán már ki is száguldottam az ajtón.

A kocsiban ülve, azon gondolkodtam, hogy hol fog aludni Glenda.

-Ell, szerinted hol lesz Glenda? Mármint otthon hol lesz? Hol fog aludni? Nincs is gyerekszoba...

-Gyerekszoba az nincs, de van egy csodálatos barátod, aki ma ezermesterkedni fog.-mosolygott.

Harry a visszapillantóba pillantva furán nézett Ellre.

-Ezt hogy érted?-kérdeztük egyszerre.

-Úgy, hogy miközben te kórházban voltál én keresgettem és megtaláltam a gondolom Glendának szánt kiságyat. És hát azt össze kell tennie valakinek.-kacsintott.-Aztán meg a te szobádban vagy az enyémben elleszünk.

Harry felé fordultam és egy "sok sikert hozzá" pillantással rá mosolyogtam.

-Megjöttünk.-mosolygott Harry és látható volt rajta, hogy de jó, hogy erre a kiságyas témára  nem kell semmit mondania.

Kipattantunk az autóból, majd gyorsan a kórház bejárata felé vettük az irányt. A recepción elmondták, hova kell mennünk. A szobában ahová mennünk kellett rengetek kisbaba volt. A nővér segített kivenni Glendát az inkubátorból, majd elmondta, hogy hol kell kitöltenünk a papírokat. Amikor végeztünk beültünk a kocsiba, és siettünk haza, hogy minél hamarabb bemutassuk az új családtagot mindenkinek. A kis Glenda szó nélkül utazta végig az utat. Amikor haza értünk, apu már az ajtóban várt minket. Amint megpillantotta kivette a kezemből és szó nélkül nézte a legfiatalabb gyermekét.

-Pont olyan mint te voltál.-nézett rám apu.

Mosolyogva leültünk mind a négyen, Glenda pedig apu kezében feküdt. Csodálatos pillanat volt látni ahogy apa a legkisebb Scottot fogja a kezében és nézi.

-Harry feljössz velem Brendonhoz?-kérdeztem.

-Igen. És akkor megnézhetjük a kiságyat is.

Elindultunk fel a lépcsőn, amikor apu utánunk szólt. Gondolom most jutott el a tudatáig, amit Harry mondott.

-Harry! A kisággyal már nem kell törődnöd.-mosolygott.-Amíg ti elmentetek Glendáért én összeraktam.

-Köszönjük.-mosolygott Hazz.

Felfelé sétálunk kézen fogva a lépcsőn egyenesen Brendon szobájába. Amikor benyitottam, Brend tévét nézett. 

-Megjöttetek?-mosolygott.

-Nem, csak képzelődsz.-gúnyolódtam.

-Jól van na....

-Csak vicceltem.-nevettem.-Megnézed Glendát?

-Kit?

-A húgodat.-nevetett Harry.

-Persze!

-Segítsek?-nyújtottam a kezem Brendon irányába, de Harry megelőzött.

-Hagyd csak, majd én segítek neki.-segítette ki az ágyból Brendont.

Nagy nehezen, de lementünk a lépcsőn, ahol apa Ell és Glenda ültek. Brendon leült a kanapéra, apa pedig felé nyújtotta Glendát. Mind az öten együtt ültünk némán és néztük a legfiatalabb családtagot. Mi közbe figyeltem Glenda élénk szinte vakító kék szemét eszembe jutott anyu. Legszívesebben sírva rohantam volna be a szobámba, de nem akartam elrontani ezt a csodálatos pillanatot. Viszont az idő gyorsan eltelt így mindannyian lefürödtünk, Harry segített megfürdetni Glendát, majd felöltöztetni. Befektettem a kiságyába, majd jól betakartam, nehogy megfázzon. Kint már besötétedett, hiába volt nyár mivel már 10 óra elmúlt. Harry szerencsére velem maradt éjszaka is és együtt bebújtunk az ágyba, majd elaludtunk. Bár nem sokat tudtunk aludni, mert Glenda nem hagyott minket. Minden órában sikerült felébresztenie bennünket. Felváltva vettük fel és vigasztaltuk meg, majd fektettük le újra aludni.